Kresz Géza és a hazai mentőszolgálat kezdetei

A magyarországi mentők története egészen Mária Teréziáig nyúlik vissza, de az igazi áttörést a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME) megszervezésével Kresz Géza munkássága jelentette 1887-ben.

Magyarországon az életmentés első, szervezett körülmények között való kialakítására Mária Terézia uralkodása alatt kerül sor: 1769-ben a királynő elrendeli, hogy a „látszólag vízbefúltak, felakasztottak vagy megfagyottak” esetében ezek megmentéséről gondoskodni kell. A kör később tovább bővül: 1799-ben már a balesetet szenvedettek és „halottnak tetszők” megmentéséről és életben tartásáról is születik rendelet; 1803-ban pedig kormányrendelet intézkedik a „mentő-intézetek” felállításáról: eszerint a borbélyműhelyekben (ezekből a fővárosban ekkor 44 volt) és a fürdőkben elsősegély nyújtandó (a borbélyok akkoriban ugyanis sebészi tevékenységet is elláttak).

Készítette: Fortepan adományozó Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.10.250 – FOTO:Fortepan — ID 83084:Adományozó/Donor: GÓG EMESE., CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=50186839

A kiegyezést követően dr. Arányi Lajos, a kórbonctan első hazai oktatója nyilvános felolvasásokkal igyekezett előmozdítani az elsősegély ügyét – az amúgy lelkes régészként is működő Arányi arról is nevezetes, hogy 1862-ben saját maga balzsamozta be, öltöztette fel és ültette egy székre saját dolgozószobájában íróasztala mellé ötéves korában elhunyt kisfia, Zoltán holttestét.

Ezt követően az 1876:XIV törvény volt hivatott rendezni az elsősegélynyújtás és a mentőszolgálat kérdésének megszervezését. Utóbbival kapcsolatban a törvény arról rendelkezett, hogy a népesebb városokban mentőintézeteket állítsanak fel, melyeket el kell látni a szükséges mentőeszközökkel és gyógyszerekkel.

Az igazi áttörést a mentőszolgálat megszervezésében azonban Kresz Géza (1846–1901) fellépése jelentette.

Kresz Géza színre lép

Kresz Géza orvos, királyi tanácsos és a Ferenc József-rend lovagja 1846. augusztus 30-án született Pesten; orvosi diplomáját 1871-ben vehette át. Az V. kerület orvosaként mindent igyekezett elkövetni az általános közegészségügy javításáért és felvirágoztatásáért. A korabeli újságolvasók például arról is értesülhettek a Pesti Hírlap 1886. február 25-i számából, hogy a doktor úr Váci körút (ma Bajcsy-Zsilinszky út) 16. szám első emeletén levő lakásában nyilvános és ingyenes himlőoltást ad a jelentkezőknek. A híradásból az is kiderül, hogy az érdeklődők nagy száma miatt az orvos a továbbiakban kénytelen volt minden hétfőn és csütörtökön délután három és négy óra között a páciensek rendelkezésére állni. Az akció további érdekessége:

„Azonkívül, minthogy az oltóanyag reorganizációja céljából ismét egy élő borjú áll rendelkezésére s ez által a legbiztosabb módszer szerinti közvetlen oltás lehetővé vált: e hó 25-én (csütörtökön) – és 26-én (pénteken) délután – az említett helyen 1½ órától 3-ig ez élő borjuból fog az oltás történni.”

1876-ot követően a sajtó is egyre többet foglalkozik a mentőszolgálat kérdésével. A Pesti Napló 1887. március 21-i száma szerint az előző napon megalakult a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület: az alakuló ülésen a főváros számos tekintélyes polgára is részt vett.

„Az egyesületnek nem csupán az leend a czélja, hogy balesetek alkalmával nyujtson segélyt, hanem járványos betegségek vagy hadjáratok tartama alatt kezébe veszi a beteg és sebesültszállítás vezetését s minden ily alkalommal arra törekszik, hogy lehetőleg rögtön nyujtson segélyt.”

Ekkor kerül elfogadásra az egyesület alapszabályzata, illetve az egyesület ügyvitelének intézésére megválasztanak egy 12 tagból álló bizottságot is.

Még ugyanabban az évben, május 8-án kerül sor az alakuló ülésre: Kresz Géza ekkor bejelenti az egybegyűlteknek, hogy a tagok létszáma meghaladta a szükséges minimum 300 főt, a belügyminiszter pedig elfogadta az egyesület alapszabályzatát. Az egyesület elnöke Andrássy Aladár gróf lett; ezt követően pedig az egyesület tényleges működését május 10-én déli 12 órakor meg is kezdte, „az V. kerületi lipótvárosi basilika bazárépületében berendezett őr-állomással, melynek megnyitása ünnepies módon ment végbe” – értesülhettek arról az Orvosi Hetilap 1887. május 15-i számának olvasói.

Korabeli mentőjármű a  Kresz Géza által megalapított Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületet (BÖME) központjának udvarán, 1896-ban. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.10.249

A kezdetek és az első esetek

Kresz Géza évekkel később Mentők című, a millenáris kiállítás után született írásában úgy fogalmazott, hogy az egyesület célja „a mentés és első segélynyujtás mindenkinek, szegénynek, gazdagnak egyaránt, a nap és éj bármely órájában, minden díj nélkül.”

A Nemzet című lap 1887. május 13-i számában pedig már a BÖME egyik legkorábbi esetéről is értesülhettek a korabeli újságolvasók. A híradás szerint a mentőegyesületet aznap délután 14 óra 23 perckor telefonon hívták azonnali segítségért az egykor az V. kerületi Arany János utcában álló, de mára már megsemmisült és 1947-ben lebontott Tüköry palotából: a palota negyedik emeletéről ugyanis valaki öngyilkosságot megkísérelve leugrott és súlyosan megsérülve feküdt a lépcsőházban. „A mentőtársulat állomásáról rögtön megjelent a helyszínen két tag, akik a sérültet kötéssel látták el, onnét az egyesület kocsiján az állomásra s innen pedig a Rókusba vitték.”

Budapest székesfőváros vezetése 1890-ben a Markó utca 22. szám alatt levő, a kor modern igényeinek megfelelően kialakított, berendezett és felszerelt állomáson folytatta működését – jelenleg is itt van az Országos Mentőszolgálat Központi Mentőállomása. Néhány adat az önkéntes alapon működő, szolgálatait ingyenesen ellátó egyesület működésének korai éveiből: 1887. május 10-től az 1897-es év végéig összesen 89767 esetben, ezen belül az 1885. évben összesen 10895 esetben nyújtott segítséget; „még pedig segélyt nyujtott sebzés, sérülési esetekben 3770; belső bajokban 1212; öngyilkosság és öngyilkossági kísérleteknél 332; betegszállítást végzett 2605 esetben; mozgóőrségi szolgálatot teljesített 1965 alkalommal; tűzhöz kivonult 102-szer. Éjjeli esete volt 1778, nappali 3678.”

Fentebb már idézett Mentők című írásában Kresz Géza nem kevés büszkeséggel így ír: „A mentés-ügy tehát itt a székes fővárosban nemcsak örvendetes fejlődésnek indult, hanem fejlődése elérte azt a fokot, melyen a kontinens legelőhaladottabb államaival felveszi a versenyt, ha túl nem haladja, minek egyik bizonyítéka a kiállítás mentő-csoportja.”

A BÖME tevékenysége hamarosan az ország más városaiban is követőkre talál: 1892-ben önkéntes mentőegyesület jön létre Kolozsváron. Temesváron, Szabadkán, Székesfehérváron, Nagyváradon, Debrecenben és Szegeden pedig a tűzoltóság keretében működő mentőegyletek alakulnak. Mindennek ellenére Kresz Géza nem ok nélkül fogalmazza meg az alábbiakat:

„Föltétlen szükséges volna pedig a mentés és első segély szervezése az egész országban s a ki erre a kezdeményezést megtenné, a humanizmus terén elévülhetetlen érdemet szerezne magának s nevet sok ezer, balesettől sujtott és segélyben részesített embertársa hálásan emlegetné.”

Kresz Géza maga is látta már 1898-ban, hogy sok még a tennivaló, de a kezdet legalábbis ígéretes.

Sorozatunkban a magyarországi életmentés történetének izgalmas epizódjaival foglalkozunk.