
Büszkeségünk, MICU
Az Inter-Ambulance nonprofit vállalkozása által karitatív módon, állami források nélkül működtetett mobil intenzív mentőegység 2008 óta teljesít szolgálatot. Az évente több mint ezer esetet ellátó, robosztus mentőautót angol nevének rövidítése után MICU-ként emlegetjük, és az egyik legfontosabb csapattag nálunk.
A magyarul talán kicsit mókásan hangzó MICU (egészen pontosan M.I.C.U., vagyis Mobil Intensive Care Unit) és legénysége valójában nagyon is komoly munkát végez. Elsődleges feladatuk, hogy intenzív ellátási körülmények között szállítsanak súlyos, életveszélyes állapotban lévő betegeket, ha például az állapotukban beálló változás miatt át kell őket szállítani egy másik intézménybe. Ugyanakkor MICU minden olyan feladatot is ellát, ami egy mentőautó dolga.

Ez a különleges mentőautó 2008-as munkába állása óta évente átlagosan 1000-1500 feladatot lát el, vagyis elmondható, hogy egy kisvárosnyi emberen segített eddig. Köztük volt az a hathónapos, Covid-fertőzött kismama is, akit a járvány harmadik hulláma idején lélegeztetőgépre kapcsolva kellett átszállítani.

A speciális feladatok természetesen speciális felszerelést kívánnak. MICU-ban megvan minden, ami az intenzív ellátáshoz kell, méreténél és kialakításánál fogva pedig a beteg teljesen körbejárható, és akár kisebb műtéti beavatkozások is elvégezhetők rajta. A speciális, intenzív osztályokon használt gyógyszerek mellett hat infúziós gyógyszerpumpa, speciális vérnyomás-ellenőrző monitor, traumás esetekhez használatos szett is található az autóban, ráadásul mindez úgy kialakítva, hogy akár egy apró csecsemőt is el tudjanak látni vele. De akár egy szülés levezetéséhez is minden adott MICU-ban.

Ahhoz, hogy egy mobil intenzív mentőegység megfelelően működjön, nemcsak speciális eszközök, hanem különlegesen képzett személyzet is kell. MICU-nak még a sofőrje is ápolói végzettséggel bír, és a legénység tagja csak aneszteziológus, intenzív terápiás vagy oxiológus szakorvos lehet, akit mindig egy intenzíves szakápoló vagy egy mentőtiszt kísér.

MICU és a csapata az év minden egyes napján munkába áll, ha kell. Így volt ez múlt karácsonykor is, amikor egy súlyos állapotban lévő, szívátültetésre szoruló egyetemistát kellett sürgősen Szegedről Budapestre szállítani. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a működésképtelen szív helyett mesterségesen keringették a beteg vérét, és egy kardiológus specialista jött mögöttük egy másik autóban.

Mentőautón dolgozni különleges elhivatottságot igényel, ez a munka a legnehezebbek, egyszersmind a legszebbek egyike. Életet menteni, segíteni jó, ez a különleges mentőautó pedig azoknak is esélyt adhat az életre, akiken a hagyományos mentőellátás keretében nem lehetne segíteni. Nem véletlen, hogy az Inter-Európa Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. állami támogatás nélkül is, tisztán adományokból működteti MICU-t immár 13 éve.

Ebben egyik legfőbb partnere az Inter-Ambulance cégcsoport, amely szívügyének tekinti, hogy egyéb egyészségügyi szolgáltatásainak nyereségéből fő támogatóként előteremtse a mentőegység működtetésének havonta több millió forintra rúgó költségeit.

Reméljük, mind több cég áll be MICU támogatóinak sorába, mert bár már jelenlegi formájában is különleges, de még lehet tökéletesíteni rajta. A legnagyobb segítség egy LUCAS 3 mellkaskompressziós készülék lenne, hiszen ez akkor tenné szabaddá a legénység egyik tagját, amikor minden másodperc számít: újraélesztéskor. De egy hordozható ultrahangkészülék is nagyban megkönnyítené a mentősök dolgát, és a hat gyógyszeradagoló pumpa is csak a laikusok számára tűnik soknak, MICU-ban elférne abból is még egy.

Legközelebb, ha meglátja MICU összetéveszthetetlen szögletes alakját, jusson eszébe, hogy valaki, aki nagy bajban van, esélyt kapott az életre és a felépülésre. És gondoljon arra is, hogy e mögött az esély mögött mennyi ember szaktudása, elhivatottsága és áldozatos munkája áll.
Büszkék vagyunk rá, hogy mi is részesei lehetünk MICU történetének.

Az oldalon található képeket Balogh Zoltán, a Magyar Távirati Iroda munkatársa készítette.
A rengeteg életet mentő mobil intenzív egység fenntartása cégcsoportunk nagy kihívása. Rengeteg energiát, munkát és kreativitást áldozunk rá nap, mint nap, hogy ez a csodálatos jármű bevethető legyen.
Segítse ön is munkánkat! Támogassa a MICU működését – ezzel életet ment!
Ha van lehetősége támogatni ezt a fontos missziót, keressen meg bennünket a honlapon látható elérhetőségek valamelyikén!