Karinthy kórházban
Ha kórházba kerül valaki, az ember egyből felkapja a fejét – főleg, ha az, aki éppen kórházba kerül, országosan ismert híresség. Nem volt ez másként 1936-ban sem, amikor a társadalmi és művészeti élet több kiválósága is egyszerre feküdt betegen különböző szanatóriumi és kórházi ágyakon – akik közül az egyik Karinthy Frigyes volt.
Az Inter-Ambulance orvostörténeti rovata
A 8 Órai Ujság 1936. április 28-i számában az alábbi drámai hangvételű címmel közöl egy rövidke írást: Jelentés három nagy magyar író betegszobájából. A hazai irodalmi élet olyan nagyságai miatt aggódhattak akkoriban a korabeli újságolvasók, mint Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső és Szomory Dezső. A cikk címében ugyan nem utal rá, de még szól egy korábbi politikus és büntetőügyvéd, az akkoriban szintén közismert dr. Gál Jenő kórházi állapotáról is. Az alábbiakban a Karinthy Frigyes betegségével kapcsolatos korabeli újságcikkek közül szemezgetünk.
Társadalmi mozgalom
A méltán népszerű Karinthy Frigyesről (1887–1938) 1936-ban derült ki, hogy agydaganata van. Orvosai hamarosan megállapították, hogy csak „operatív beavatkozással lehet a bajon segíteni”. Agyműtétet a harmincas évek közepén azonban nem sokan végeztek a világon: a korabeli közlekedési lehetőségeket figyelembe véve az agysebészet úttörőjeként számon tartott amerikai Harvey Cushing mellett a „szakmát” Cushing asszisztenseként kitanult svéd Herbert Olivecrona jöhetett csupán szóba – ám a költségek még így is csillagászatiak voltak egy magyar író számára.
„Társadalmi mozgalom indult meg, gróf Bethlen Istvánné és Herczeg Ferenc vezetésével, hogy a szerény viszonyok között élő író számára az utazás és a műtét lehetségessé váljék. Az így összegyűlt összeghez a kultuszminisztérium még kétezer pengőt adott és Karinthy Frigyes már pénteken el is utazott Budapestről, hogy e hét közepén megoperáltassa magát Stockholmban” – olvasható a 8 Órai Ujságban.
A Tolnai Világlapja 1936. május 6-i számában fényképet is közöl az íróról; a kép aláírásából pedig azt tudta meg a korabeli olvasó, hogy Olivecrona nem sokkal korábban hajtotta végre az ezredik agyműtétet, így a hírneves magyar író lesz az 1001-ik paciense, akit megoperál. A beteg író kielégítő lelkiállapotban, a legnagyobb nyugalommal várja a műtétet.”
A műtét sikeres volt, az Így írtok ti, a Tanár úr kérem, az Utazás Faremidóba, a Capillária és számos más kiváló alkotás szerzője betegségével kapcsolatos gondolatait pedig 1937-ben megírt Utazás a koponyám körül című regényében tárta a nagyvilág olvasóközönsége elé.
Utazás a koponyám körül
Kálmán Jenőnek – aki egyebek közt a sokak által ismert Sicc szerzője – a Színházi Élet 1937/18. számában adott interjújában 1937-ben, a regény megjelenése után Karinthy így nyilatkozott:
Különben időnként magam sem viselkedtem a helyzethez illő vészes komolysággal. Például amikor a négyórás operáció után határozatlanul derengeni kezdett a másvilág sötétségéből kibontakozó értelmem és megpillantottam magam fölött Olivercrona tanár figyelő arcát: »tanár úr« – kérdeztem a gyengeségtől elcsukló hangon – »hány kilót vett ki az agyvelőmből?« »Ötöt« mondta mosolyogva a professzor – »adják oda Lagerlöf Zelmának, szegény már úgyis elég öreg«.
„Lagerlöf Zelma” természetesen nem más, mint a sokak által ismert svéd írónő, Selma Lagerlöf, aki az első női irodalmi Nobel-díjasként egyúttal a Nils Holgersson csodálatos utazása Svédországon át című regény szerzője is.
Az Est 1937. április 23-i számában Móricz Zsigmond, a pályatárs is maximális elismeréssel adózik az Utazás a koponyám körül szerzőjének.
A könyvről írt összefoglalójának elején, miközben megállapítja, hogy a regény olyasvalamiről szól, ami bárkivel megtörténhet, Móricz az alábbi költői kérdéseket teszi fel az olvasónak:
„Vagy van valaki, aki az emberiség első számú közellenségét, a betegséget kikerülte? Az orvtámadást, mikor az ember még nem tudja, mi a baja, még senki sem tudja megmondani, de ő már érzi, hogy ott bujkál benne a gyáva ellenség s aláaknázza az életét?”
Móricz, miközben a regényről elmélkedik, a minden ember életében bekövetkező eseményre hívja fel a figyelmet: amikor az ember rájön, hogy beteg. Így ír:
„Igazat adok a parasztnak, aki elmegy az orvoshoz, megvizsgáltatja magát, lefizeti a vizsgálat díját, akkor nem csináltatja meg az orvosságot, hazaballag s meggyógyul. Fontos, hogy az ember tudja meg, mi a baja. A gyógyítás másodsorban következik. Ahhoz, hogy a gyógyításhoz kedvem és energiám legyen, tudnom kell, mi a baj.”
Karinthy így aztán – írja Móricz – apránként rájön, hogy mi is a baj. Míg azonban sok beteg, amikor megtudja, mi is a baja, összeomlik, az író inkább kíváncsisággal tekint a fejlemények elé – írja Karinthy művét elemezve Móricz:
„Vannak emberek, akiknél a betegség egyszerűen összehorpadást jelent. Rájuk zuhan a kór s megszűnnek ember lenni. Nem érnek semmit a ritka eseménnyel. Hallgatnak, nélkülöznek, koplalnak, nem képesek gondolkozni, páni rémület s vegetatív lénnyé változnak.”
Móricz szerint az Utazás a koponyám körül olyan nagyszerű írás, mely arról szól, ami lejátszódik minden emberben egy betegség alat, az író, Karinthy személyisége pedig
„ha egy kicsit megforgatjuk a saját zsírjában, az egész emberiség típusos jelensége.”
Karinthy végül két évvel élte túl az irodalomtörténetbe is bevonult műtétjét. Baráti társaságban – ahogy nekrológjában írt erről az Ujság 1938. augusztus 30-i száma – Karinthy gyakran mondogatta, hogy beszélni akart saját temetésén:
„Azt tartom a legigazságtalanabbnak – mondogatta –, hogy én mozdulatlanul és némán fekszem a koporsóban, mialatt a szónokok zavartalanul beszélhetnek.”
Terve, hogy a temetési szónokok beszédeire úgy válaszol majd meg, hogy még éltében gramofonra mondja válaszait, melyeket majd temetésekor kell lejátszani, azonban örökre terv maradt csupán.